DMRV Zrt. - Tájékoztatás VÍZHIÁNYRÓL
A DMRV Zrt. az alábbi tájékoztatásokat tette közzé a rendkívüli hőség miatt fennálló vízhiányról:
Tisztelt Felhasználók!
Köszönetünket fejezzük ki az elmúlt két nap alatt tanúsított türelmükért és együttműködésükért a kánikula következtében kialakult vízhiányok során. Ennek és a megtett intézkedéseinknek köszönhetően kismértékeben, de javult a területen a vízellátás, azonban Solymár tekintetében továbbra is kritikus.
Egyedi vízkormányzási menetrendet vezettünk be a vízellátási zavarokkal érintett területek vonatkozásában, jelentősen növeltük a kihelyezett vízvételi pontok számát a Társvízművek kapacitását is igényvbe véve az ország több pontjáról. Gyorsítottuk a tartályok újratöltését. A műszaki hibabejelentő vonalunk túlterheltsége miatt többszöröztük az ott személyesen elérhető kollégák számát. A Solymári Önkormányzatnál ma az operatív törzzsel további intézkedésekről döntöttünk, melyek várhatóan tovább javítják a vízellátást.
Kiemelt szerepe van a lakosság felelős vízhasználatának, ezért ismételten kérjük, hogy minden olyan vízvételezést szüntessenek be, mely nem a normál háztartási igényt elégíti ki. Például a kertek locsolása, a medencék töltése, az autók mosása, járófelületek, utak, járdák locsolása.
A vízhiányok enyhítésére Társaságunk tartályos vízellátást biztosít a következők helyszíneken:
Solymár:
- Berzsenyi u . – Kölcsey u. sarok
- Budai Nagy Antal u. – Kisfaludy u. sarok
- Mészégető u. – Méhes u. sarok
- Vörösmarty u. 47.
- Barlang u. – Ásvány u. sarok
- Katona J. u. – Hársfa u. sarok
- Budai Nagy Antal u. 20. sz.
Üröm:
Kalmár u. 20.
Pilisborosjenő:
- Kövesbérci – Panoráma u. sarok
- Tölgyfa u. – Ezüsthegyi u. sarok
Szentendre:
- Forrás utcai buszforduló
- Pásztor u. – Kadarka u. sarok
- Szarvashegyi u. – Menyét u. sarok
Vác, 2022. június 30.
DMRV Zrt.
Köszönjük a lakosság együttműködését!
Tisztelt Felhasználók!
Társaságunk június 28-án vízkorlátozást kezdeményezett Üröm, Piliborosjenő, Solymár, Pilisszentiván, Budakalász, Pomáz, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Csobánka településeken.
Az azóta eltelt időszakban a kánikula folyamatosan sújtja az érintett területet. A DMRV Zrt. minden erőfeszítése ellenére Solymáron több településrészen folyamatos, Üröm és Pilisborosjenő egyes részein átmeneti vízhiány tapasztalható. Az üzemirányítási adatokból látható, hogy a vízkorlátozás elrendelésének nem volt érdemi hatása, ezért ismételten kérjük a lakosságot, hogy minden olyan vízfelhasználást szüntessen be, mely nem a normál háztartási vízvételezést jelenti.
Ilyenek a kert locsolása, medence töltése, autó mosása, járófelületek, utak, járdák locsolása.
A vízhiányok enyhítésére Társaságunk tartályos vízellátást biztosít a következők helyszíneken:
Solymár:
- Berzsenyi u. –Kölcsey u. sarok
- Budai Nagy Antal u. – Kisfaludy u. sarok
- Mészégető u. – Méhes u. sarok
- Vörösmarty u. 47
- Barlang u. – Ásvány u. sarok
- Katona J. u. – Hársfa u. sarok
Üröm:
- Kalmár u. 20.
Pilisborosjenő:
- Kövesbérci – Panoráma u. sarok
Végezetül ismételten kérjük a korlátozás betartását felhasználótársaik ivóvízhez jutásának érdekében!
Vác, 2022. június 30.
DMRV Zrt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a rendkívüli időjárás tovább folytatódik és ennek okán az ivóvízfogyasztási igény további növekedésére kell számítani.
A DMRV Zrt. minden személyi és technikai eszközét maximális kapacitással működteti a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében. Mindezek ellenére a megnövekedett fogyasztási igények, azok további emelkedése, illetve műszaki meghibásodás esetén nyomásesés vagy átmeneti vízhiány tapasztalható.
Jelenleg érintett települések: Üröm, Piliborosjenő, Solymár, Pilisszentiván, Budakalász, Pomáz, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Csobánka
Ennek megfelelően a teljes körű szociális célú ivóvízellátás biztosítása céljából az alábbiakban kérjük együttműködésüket:
- Törekedjenek az ivóvíz ésszerű felhasználására, korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását (pl.: medencetöltés), annak érdekében, hogy minden felhasználó ivóvízhez juthasson.
- Mellőzzék a locsolást, a kommunális ivóvízellátó rendszerre szerelt automata öntözőberendezéseket kapcsolják ki.
- Kérjük továbbá az Önkormányzatok közterületi (pl. tűzcsapokról történő) locsolási célú vízvételezésének szüneteltetését.
Lokális vízhiány esetén Társaságunk haladéktalanul lajtos vízellátást biztosít az érintett területen.
Solymári telepített lajtok helyszínei
Meggyőződésünk, hogy a segítő együttműködés eredményeként elkerülhető lesz további vízkorlátozások bevezetése, illetve megelőzhető lesz a kiterjedt, nagyobb térséget érintő vízhiány.
Segítő együttműködésüket köszönjük!
Vác, 2022. június 28.
DMRV ZRT