1Úton Nemzetközi Zarándoknap – az egységért

2015. augusztus 11 - Kategória: Hírek

1úton mária útA Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a megbékélésért és az egységért szervez zarándoklatot a Mária Út Egyesület 2015. augusztus 22-én, Nagyboldogasszony ünnepe után. Ez a minden évben megrendezendő zarándoknap az 1Úton nevet viseli. Az idei év zarándoklatát a szervezők és a résztvevők az egységért és a békéért ajánlják fel. Ennek fényében a zarándoklat 200 – átlagosan 25 kilométerre lebontott – szakasza közül az egyik, a Pilisszentkereszt-Esztergom szakasz a Szlovák-magyar együttélés, egy másik szakasz a Pilisszentkereszt-Máriaremete szakasz pedig a Német-magyar együttélés szakasza nevet kapta. 

A két szakasz tervezett programja a következő:

6.45-től gyülekező a Pilisszentkereszti Szentkútnál
7.00 – 7.30 közös ima a Szentkútnál, majd ketté válva indulás Esztergomba illetve Máriaremetére

SZLOVÁK – MAGYAR EGYÜTTÉLÉS SZAKASZA

A zarándoklatot vezeti: Dr. Székely János 
esztergom-budapesti segédpüspök.        

Dobogókő                                                       táv: 5,1 km
érkezés: 9.30      indulás: 9.50                    

Pilisszentlélek-templom                               táv: 4,5 km
érkezés: 11.20    indulás: 12.05    Úrangyala: 12.00 találkozás  a pilisszentléleki és kesztölci zarándokokkal

Pálos kolostor romjai                                   táv: 1,0 km
érkezés: 12.25    indulás: 12.35   

Enyedi-halála                                                 táv: 4,9 km
érkezés: 14.10    indulás: 14.15

Savó-kuti-tisztás                                            táv: 4,2 km
érkezés: 15.20   indulás: 15.25
találkozás a pilismaróti zarándokokkal

Esztergomi Bazilika                                       táv: 7,1 km
érkezés: 17.45                                 záró szentmise 18.00


A záró szentmisét bemutatja: Dr. Székely János 
esztergom-budapesti segédpüspök. A zarándoklat egyben Székely püspök atya és barátai szakasza is.
 

NÉMET – MAGYAR EGYÜTTÉLÉS SZAKASZA

A zarándoklatot vezeti: Molnár András József
a Mária Út Egyesület önkéntese .             

Csobánka-Szentkút                                       táv: 6 km
érkezés: 9.30      indulás: 10.00                  

Csobánka ( Vörösvári útnál, a nyeregben) táv: 2,5 km
érkezés: 10.45   indulás: 11.00
találkozás a csobánkai zarándokokkal                    

Pilisborosjenői út                                           táv: 3,0 km
érkezés: 12.00   indulás: 12.15    Úrangyala: 12.00
találkozás a pilisborosjenői zarándokokkal

Solymár, Fatimai-kápolna                           táv: 4 km 
érkezés 13.30     indulás: 14.30                  
találkozás a vörösvári, a szentiváni és solymári zarándokokkal

Máriaremete, Kisboldogasszony Bazilika táv: 6 km
érkezés: 16.30                                 záró szentmise 18.00

A záró szentmise előtt 16.00-18.00 között a templom előtti színpadon német és magyar hagyományőrző csoportok kulturális műsora.

Az eseményre hívunk mindenkit, aki késztetést érez arra, hogy  egy egész napos zarándoklat keretében, hosszabb vagy rövidebb szakaszt tegyen meg a Mária Úton, de hívjuk azokat is, akik zarándokolni nem tudnak, de a kísérő programokon és a záró szentmiséken szeretnének a zarándokokkal együtt lenni!

Tegyük meg 2015. aug. 22-én a hit, a szeretet lépéseit egymás felé, Isten felé! Zarándokoljunk együtt az egységért, a megbékélésért!

Részletes információ az www.1uton.mariaut.hu honlapon érhető el a zarándoklat szakaszainak pontos leírásával. Információk Lendvai Józseftől, a két szakasz koordinátorától kérhetők a 06-30-429-5301-es telefonszámon.

1úton plakát Mária út